Fique off-line com o app Player FM !
Fecskementés a Sóstó Vadvédelmi Központban
Manage episode 440435609 series 2839963
72 óra alatt 1800 haldokló fecskét hoztak be a Sóstó Vadvédelmi Központba, ahol az orvosi egészségügyi csapat a központ gondozóival és az önkéntesekkel közösen mentette a hirtelen jött hideg időjárás miatt bajba jutott madarakat. A hazánkba északról, jobbára Lengyel- és Csehországból vonuló füsti, molnár és parti fecskéket egyesével vizsgálták meg, majd a megfelelő ellátást követően az első száz kedden délben megerősödve folytathatta útját Afrika felé. A fecskék mentésében résztvevő szervezetek egyszeri, összesen ötmillió forintos támogatást kapnak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványtól – jelentette be Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos azon a székesfehérvári sajtótájékoztatón, amelyet a Sóstó Vadvédelmi Központban tartottak Mészáros Attila alpolgármesterrel, Csete Gáborral, a központ vezetőjével és dr. Flesch Márton vezető állatorvossal.
242 episódios

Alle episoder
×Bem vindo ao Player FM!
O Player FM procura na web por podcasts de alta qualidade para você curtir agora mesmo. É o melhor app de podcast e funciona no Android, iPhone e web. Inscreva-se para sincronizar as assinaturas entre os dispositivos.